Hiba
  • A sablon ehhez a megjelenítőhöz nem érhető el. Kérjük, forduljon webhelyünk adminisztrátorához.

XII. Országos Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny

Ünnepélyes megnyitó Himnusszal, KRESZ és polgárőri szakmai kérdések sokasága a tesztlapokon, vezetéstechnikai és vizes pálya adta nehézségek, polgárőri szituációs feladatok és számítógépes szimuláció.

Mindez adott volt szeptember 24.-én Újpesten, a Magyar Autóklub központi bázisán, ahová 19 megye és a főváros legjobb önkéntes bűnmegelőzőinek két fős csapatai érkeztek, hogy összemérjék tudásukat a Ludrovszky Gyuláról elnevezett XII. Országos Polgárőr Közlekedésbiztonsági Versenyen.

Amelyet az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottsága felkérése alapján – mint évek óta mindig – a BRFK Fővárosi Baleset-megelőzési Bizottsága szervezett meg – ezúttal is kiválóan. A résztvevőket és kísérőiket – dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Major Róbert r. ezredes, PhD., a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar tanszékvezetője, Kiss Csaba r. alezredes, az ORFK-OBB főtitkára, Szabó Norbert, a Ford Magyarország igazgatója és Pollák Mihály, a MAK főtitkár-helyettese jelenlétében – Pausz Ferenc, az OPSZ közlekedésbiztonsági alelnöke köszöntötte, s nyitotta meg a vetélkedést. „Egy-egy ilyen megmérettetés mindenki számára hasznos” – emelte ki az alelnök, akinek szavait Kiss Csaba r. alezredes erősítette azzal: a Rendőrség kiemelt stratégiai partnerei, a polgárőrök a megyei vetélkedőkön is bizonyították képességeiket, s az ide jutott legjobbak az életben is megállják a helyüket! Megerősítette: az ORFK-OBB közbeszerzési eljárása már folyamatban van újabb robogók és kerékpárok beszerzésére, amelyeket várhatóan 2017 tavaszán adnak majd át a Rendőrség adományaként a polgárőröknek.

A megnyitót követően tesztlapok kitöltése adott szellemi munkát a 40 versenyzőnek. A Nemzeti Közlekedési Hatóság összeállította kérdéscsoport a KRESZ-tudást kérte számon, míg az OPSZ a polgárőri szakmai tudásukra volt kíváncsi. Az agytorna után bőséges ebéd várt a résztvevőkre, majd több helyszínen és csoportban, remek Ford gépkocsikkal a gyakorlati feladatokat oldották meg a versenyzők. A rutin- és vizes pálya már sokak számára ismert volt, a számítógépes egyéni szimulációs vezetés – mondhatni életszerű körülmények között, a szabályokat maximálisan betartva – már tartogatott bizarr helyzeteket, nem véletlenül volt viszonylag kevés itt a hibátlan vezetés.

Sokakon kifogott a szituációs feladat. Volt, aki már elinduláskor hibázott, elfeledkezett bejelentkezni, hogy szolgálatba lépett. Amikor pedig a szimulált baleset helyszínére érkeztek – ahol személygépkocsi ütközött egy robogóssal, személyi sérülés nélkül – egyre többet hibáztak a polgárőrök. Mert az állítólag a gépkocsit vezető hölgy „lyukat beszélt a hasukba”, s ezzel annyira elterelte e versenyzők figyelmét, hogy előfordult: a polgárőrök nyitva hagyott kocsijából ellopott forgalmi engedéllyel lépett le. S mert polgárőreink a robogó eltávolítása után a gépkocsit igyekeztek letolni az útról, hogy ne legyen forgalmi akadály, hallották meg a csomagtartóból kiszűrődő segélykiáltásokat. Kiderült: egy sétáló fiataltól kért segítséget az autót vezető hölgy, mintha eltévedt volna, ám kirabolta, majd a csomagtartóba lökte áldozatát a magát rendőrnek kiadó leányzó. E szituációk megoldása sok büntetőpontot hozott a csapatoknak, meglepően kevés volt a határozott, szabályoknak megfelelő fellépés.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott – éppen a szituációs gyakorlat lassú megoldása miatt – alaposan a délutánba hajlott az idő, mire összejött a végeredmény. Amelyet ismét csak ünnepi külsőségek között hirdettek ki, s értékelték a látottakat a versenyszámok felelősei.

A legjobb elméleti eredményt a Hajdú-Bihar megyéből érkezett Both János érte el. A csapatversenyben Veszprém együttese – Barcza László, Zékány Zsolt kettőse – végzett a III. helyen, előttük a II. helyen Békés duója – Gombkötő Sándor és Sonkoly Mihály – végzett. A győzelmet Budapest csapata, a két angyalföldi polgárőr, Plutzer Attila és Plutzer Zsolt szerezte meg.  Egyéni összetettben a Plutzer testvérek végeztek az első két helyen, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a békési Sonkoly Mihály állhatott volna fel. A Magyar Autóklub ajándékát, vezetéstechnikai utalványt Pest megye csapata – Riegel Tibor, Gacsa István – vehette át Pollák Mihálytól. Az OPSZ Közlekedési Tagozata a díjazottaknak ajándék utalványt adott át.

T.Z.

Fotó: Sebestyén Jenő