Rádió P - A polgárőr rádió - Országos Polgárőr Nap

foto1
foto1
foto1
foto1
foto1

Országos Polgárőr Nap

Hatékonyan működik együtt a polgárőrség és a rendőrség Sopronban

Fodor Tamás, a XXII. Országos polgárőr napnak helyszínt adó város, Sopron polgármestere köszöntötte a mintegy ötezer résztvevőt, akik tizenkilenc megyéből érkeztek az eseményre, hangsúlyozta, hogy városukban is hatékonyan működik együtt a polgárőrség és a rendőrség.

Bővebben...:

Országos Polgárőr Nap

 XXII. Jubileumi Országos Polgárőr Nap

Az Országos Polgárőr Nap időpontja: 2016.06.18.

Az Országos Polgárőr Nap helyszíne: Sopron, Lővér Kemping (Volt Fesztivál helyszíne)

Az Országos Polgárőr Szövetség az elnökség döntése értelmében – mint a munkatervben rögzített feladatot – éves, kiemelt rendezvényként szervezi meg tradicionálisan, 2016. évben is az Országos Polgárőr Napot, azzal a céllal, hogy a programok révén erősödjön a polgárőrök összetartozás érzése, segítse a közösségépítést családias viszonyok között, és adjon teret a szakmai tapasztalatcseréknek.

 

 

Firtl Mátyás, a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a rend a legfontosabb érték minden társadalom életében, ennek hiányában pedig csak bizonytalanság van.

Bővebben...

A helyismerettel, kapcsolati rendszerrel rendelkező polgárőrök olyan tudás birtokában vannak, amelynek szakszerű, rendőri felhasználása meghozta az elvárt eredményt, az adott terület közbiztonságát, nyugalmát, és nőtt az objektív biztonság - mondta Pintér Sándor beszédében a XXII. Országos Polgárőr Napon Sopronban.

Bővebben...

Beharangozó és egy kis hangulatjavítás a XXII. Országos Polgárőr Nap sztárfellépőjével, a Lord együttessel. Egy biztos, hogy a Lord most nem egyedül fogja járni a várost, hanem több ezer polgárőrrel.

Bővebben...

A beharangozók után pedig ismerkedjünk meg a XXII. Országos Polgárőr Nap fellépőivel, közülük is  Simon Andreával és Savanyu Gergellyel a Soproni Petőfi Színház művészeinek előadásával, akik operett részleteket fognak előadni.

Bővebben...

A beharangozók és a fellépők mellett egy kalandra hívom önöket, mégpedig a Hazajáró című sorozat kapcsán, ugyanis a fiúk ellátogattak a hűség földjére, vagyis bejárták a Soproni-hegységet.

Bővebben...

Copyright © 2017 Rádió P - Jogában áll hallgatni!  Rights Reserved.