Szemelvények a hallgatóinktól, olvasóinktól érkezett levelekből, üzenetekből
Az összefogás ünnepe
Olvasóink értékelése: 0 / 5
- Részletek
- Kategória: Postaláda
- Készült: 2013. március 22. péntek, 17:35
- Megjelent: 2013. március 22. péntek, 17:35
- Írta: Farkas László
Március 15-e idén nem a forradalom ünnepéről szólt. Sokkal inkább az összefogás ünnepe volt az a nap.
Március 14-én a tél (reméljük) utolsó támadását hozta idén. Bár az időjósok előre jelezték, talán senki nem gondolta, hogy a tavaszi napok után, a legzordabb téli vihar zúdul az országra.
A vihar autókat temetett be, s az emberek megtapasztalhatták, hogy a természeti elemek nem tesznek kivételt, és velük packázni nem lehet.
Dég talán soha nem élt át ilyen krízishelyzetet, mint a 14-15-én. Lehet arról vitát nyitni, hogy ki mit tett, illetve nem tett, hogy a facebookon, egyéb „orgánumokon” milyen hazugságok hangzottak el, íródtak le, hogy kinek mi volt, vagy lett volna a feladata. Itt, most, nem erről akarok írni. Itt, most, azokról az emberekről szeretnék beszélni, megemlékezni, akik abban a másfél-két napban helytálltak, és segítették a bajba jutottakat, illetve megakadályozták, próbálták megakadályozni a még nagyobb bajt.
Polgárőrként magam is kinn voltam a „Kálozi úton”, illetve a 64-esen. Megdöbbentő volt amikor a faluból kiérve tiszta, száraz utat láttunk, onnan alig 1-2 kilométerre pedig gépkocsik vesztegeltek a hó-falak között.
Vittünk forró teát a bajbajutottakhoz, segédkeztünk a főút zárásában, közben láthattuk azt az összefogást, ami - történjen akármiféle indíttatásból, parancsra, kérésre, önként, vagy kötelességből segített - segíteni próbált az embereken.
Találkoztunk enyingi polgárőrökkel, akik 14-én déltől kinn voltak, és csak 15-e délután indulhattak haza. Rendőrrel, aki másfél napja váltás nélkül tette a dolgát, s amikor leváltották, azt olyanok tették, akik előző nap reggel álltak szolgálatba Budapesten.
Lehet-e tanulságokról beszélni? Úgy gondolom, igen. Ady sorai jutnak eszembe, aki azt írta, „Nekünk Mohács kell”.
Tényleg a bajra, az igazán nagy bajra van szükség ahhoz, hogy össze tudjunk fogni? Lehet, hogy igen. Ez szomorú, ám valahol el kell kezdeni. Talán ebből az összefogásból, maradhat egy kevés a hétköznapokra is, és a katasztrófák elmúltával nem kezdünk el egyből széthúzni.
Csak remélni tudom, de azt tudjuk, ugye… a remény hal meg utoljára!