Hiba
  • A sablon ehhez a megjelenítőhöz nem érhető el. Kérjük, forduljon webhelyünk adminisztrátorához.

Idősek védelméért Bándon

Közös járásőri szolgálat volt Bándon, ahol az idősek védelme volt a fő szempont.

A közös programban részt vett a rendőrség, polgárőrség, önkormányzat,  a család és gyermekvédelmi szolgálat. Az akció során felkeresték a településen élő olyan idős embereket, akik egyedül élnek, vagy messze laknak a település központjától, vagy pedig egészségügyi problémák miatt veszélyeztetettek. Ezt a programot idén már a negyedik alkalommal rendezték meg, és már kellő tapasztalattal és szakmai tudással tudták végrehajtani a feladatot. A programnak köszönhetően így mindenki, akit felkerestek, személyesen mondhatta el a problémáit a hivatalos szerveknek.

Hajdár József a Bándi polgárőr egyesület elnökétől megtudtuk, hogy a helyi emberekkel beszélgettek a közbiztonságról, majd felkeresték az időseket és tájékoztatták őket az esetleges veszélyekről és az áldozattá válás megelőzéséről. Beszéltek az idős embereknél felvetődő szociális problémákról, és kerestek rá megoldást. Hajdár József arról is beszámolt, hogy az idősek nagyon pozitívan fogadták a megkeresést, és a továbbiakban természetesen folytatják ezt az akciót.

Forrás: Nagy Zoltán

iveszprem.hu