Hiba
  • A sablon ehhez a megjelenítőhöz nem érhető el. Kérjük, forduljon webhelyünk adminisztrátorához.

Színes

Alsóvárosi polgárőrök is segítették a Mikulást

  • Nyomtatás

Pénteken a Klúg Péter iskola kilencvennégy tanítványa kapott mikuláscsomagot, ami csokit, szaloncukrot, déligyümölcsöt és mogyorót rejtett.

 

Igaznak bizonyult a gyerekek éneke: „Van zsákodban minden jó". Az ajándékozáson túl a napnak volt egy még fontosabb üzenete: a fogyatékkal élő gyerekek bátran kérhetnek segítséget veszély esetén a polgárőröktől.

Verssel és énekkel köszöntötték a Mikulást és krampuszait a Klúg Péter-iskolában, a hallássérült gyerekeknek a alsóvárosi polgárőrök vittek ajándékcsomagot, köztük Szabadi Diána, a 2014. Magyarországi Siketek Szépe verseny első helyezettje.

„Nagyon szerettem ezt az iskolát, a tanárokat is tiszteltem és úgy gondolom, tündériek ezek a gyerekek, megérdemlik ezt a csomagot, mert tudni kell, sokan szegény családból származnak, elkél nekik minden támogatás” – mondta el Szabadi Diána, a 2014. Magyarországi Siketek Szépe verseny első helyezettje. Hozzátette, mindig szívesen tér vissza a Klúg-iskolába, az intézmény rendezvényei, így például a farsang vagy a bál mellett a polgárőrökkel is rendszeresen járnak a hallássérült gyerekekhez, hogy megtanítsák nekik, gond esetén kihez miként fordulhatnak.

Immár nyolc-kilenc éve van Mikulása egyesületüknek, és másodjára látogatták meg a Klúg-iskola diákjait. „Szabadi Diána tagja egyesületünknek, ő vetette fel, hogy jöjjünk el a hallássérült diákokhoz. Ezúttal is nagyon örültek nekünk a gyerekek, szeretnénk, hogy ez a hagyomány megmaradjon”. A polgárőrök Mikulásával a belvárosban bárki találkozhat, szaloncukrot szoktak osztogatni a gyerekeknek, és mindig egy sárga láthatósági mellényes polgárőr kíséri a nagyszakállút, így ezáltal is megtanulhatják a gyerekek, hogy bármilyen probléma esetén bátran odamehetnek hozzájuk segítséget kérni - mondta el Sándor János, az Alsóvárosi Polgárőr Közhasznú Egyesület elnöke.