Hiba
  • A sablon ehhez a megjelenítőhöz nem érhető el. Kérjük, forduljon webhelyünk adminisztrátorához.

Színes

Köszönet a példaértékű összefogásért

A kutatócsoport megtalálta a Vértessomlóról eltűnt idős férfit.

 

Rendőrök, polgárőrök, a helyi önkéntes tűzoltók, erdészek, vadászok és falubeliek is keresték azt a 79 éves férfit, aki 2016. január 1-jén tűnt el otthonából. A rokonok először a faluban keresték a bácsit, de a rokonoknál nem találták. A kórházat is megkérdezték, hátha tudtukon kívül beszállította őt a mentő. A nemleges választ követően értesítették a rendőrséget.

A bejelentést követően a helyi körzeti megbízottak azonnal kutatócsoport szerveztek, hogy még sötétedés előtt megtalálják az erdőkkel körbe vett településen élő idős, beteg férfit. Végül az egyik helyi erdész talált rá az Eperhegyi erdőben, amely mintegy öt kilométerre volt otthonától. A bácsi akkor már hazafelé tartott. Az erdész az autójába ültette a papucsban sétáló bácsit és hazavitte. Az idős úr a rendőröknek elmondta, hogy sétálni indult a közeli kilátóhoz, de a visszaúton eltévedt.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik segítettek az idős férfi megtalálásában.

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság