Hiba
  • A sablon ehhez a megjelenítőhöz nem érhető el. Kérjük, forduljon webhelyünk adminisztrátorához.

Színes

Új sajtóreferens Vas megyében

A Vas megyei Polgárőr Szövetség 2016. szeptember 24-én elnökségi ülést tartott melynek egyik témája a sajtó és annak megújulása, megújítása volt.

Bedi Ákos a szövetség elnöke elmondta, hogy idén sor került egy a mai kor igényeinek is megfelelő honlapot létrehozni valamint a közösségi médiában is megjelenni, mint a Vas Megyei Polgárőr Szövetség. A 2016-os év a megújulás éve ennek fényében nyitni kell a média segítségével az emberek felé ezért javaslatot tett egy új sajtóreferens személyére is.

Az elnökség egyhangúan megszavazta Péntek Róbertet erre a posztra.

Róbert  segítségével jött létre a Vas Megyei Polgárőr Szövetség honlapja (www.vasipolgarorok.hu) illetve a közösségi oldalt is ő kezeli már a kezdetektől. 2014 óta jelen van a polgárőr sajtókommunikációjában, hiszen a „Rádió P˝ szerkesztőjeként sok cikket írt illetve videót készített már a polgárőrök tevékenységéről.

„ Szeretném, ha egy jól működő csapatot tudnék kialakítani hisz több szem, többet lát elvben hiszek. Meg fogom keresni a megyében azokat az embereket, kollégákat, akik szívesen, segítenék a munkánkat” - mondta el Péntek Róbert

Jelenleg háromfős a csapat, melyben Joó Tamással közösen fog dolgozni, aki remek fotóival és tapasztalatával fog segíteni, harmadik személyként pedig Szabó Róbert csatlakozott, ő számítástechnikai illetve operatőri tapasztalatát teszi hozzá a sikeres munkához.