Hiba
  • A sablon ehhez a megjelenítőhöz nem érhető el. Kérjük, forduljon webhelyünk adminisztrátorához.

Színes

Képzik magukat a Jászjákóhalmai polgárőrök

A Jászjákóhalmai polgárőr egyesület kérte fel a GOW csapatát, hogy az év elején, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetséggel indult szakmai munka folytatásaként, közös tréninget tartsanak a helyi egyesület tagjainak.

A polgárőrnap alkalmából megtartott szeminárium során alapvető gyakorlatokat sajátíthattak el az egyenruhások, amelyeket a szolgálatteljesítés során fel tudnak használni a velük támadólag fellépő gyanúsítottakkal szemben.
Balla Tibor a GOW vezető instruktora hangsúlyozta, nem támadó technikákat gyakoroltak a polgárőrök, az elhárításé és megelőzésé volt a főszerep.


- Olyan alapvető mozdulatokat gyakorolhattak be a polgárőrök, amelyeket valós körülmények között is képesek alkalmazni. Nem formagyakorlatokról beszélünk, hanem olyan fogásokról, amelyek valóban, minden érkező támadásforma – ütés, rúgás, kés, vagy egyszerű fahusánggal való támadás – elhárítására használható. Ennek köszönhetően a polgárőrök képesek lesznek megvédeni magukat, hiszen ezek olyan mozdulatsorok, amelyek könnyen begyakorolhatóak akár otthon is. Mindez kiegészült olyan alapvető tudásanyaggal is, miként kell együttműködni egy rendőrrel a szolgálatellátás során, hogy a polgárőr tényleg képes legyen hatékonyan segíteni a rendészeti munkát – magyarázta az instruktor.
Ahogy már az a GOW szemináriumain megszokott, a résztvevők aktívan bekapcsolódhattak az edzés menetébe, így még jobban be tudtak vésődni a mozdulatsorok.