Hiba
  • A sablon ehhez a megjelenítőhöz nem érhető el. Kérjük, forduljon webhelyünk adminisztrátorához.

Színes

Múlt, Jelen, Jövő…

Generációkat összekötő „Múlt, Jelen, Jövő” többször is elhangzott az elmúlt napokban Balatonakarattyán a XXV. Katonanemzedéki Találkozón, melynek fővédnöke dr. Simicskó István, honvédelmi miniszter volt.

A színes programokat tartalmazó kettő, illetve a nemzetközi napot is ide számítva három napos rendezvénysorozat méltó ünnepe volt a jubileumi évfordulónak. Az eseményen részt vett Bozsóky Ferenc, a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnöke.
Az október 17-én megtartott nemzetközi napon a szövetség külföldi partnerszervezeteinek - Ausztriából, Romániából, Szlovákiából és Szlovéniából érkezett - képviselőivel zajlottak kétoldalú és plenáris tárgyalások, melyek az együttműködés folytatásának erősítését célozták.
A találkozó 18-án a Honvéd Zrínyi Sport Egyesület és a BEOSZ közötti együttműködési megállapodás aláírásával kezdődött, amit a HZSE, a különleges díszelgő egység és a világbajnok ejtőernyős csapat bemutatója követett. A találkozó hivatalos elnöki megnyitója után a Katonanemzedékek Emlékparkjában ünnepélyes koszorúzásra került sor.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A résztvevők között a BEOSZ tisztségviselői és tagszervezeteinek képviselői mellett a HM és MH vezetői, számos hivatásos és szerződéses katona és nem utolsó sorban a legfiatalabbak, a jövő generációja, a Ludovika és az Altiszti Akadémia növendékei voltak jelen. Az ünnepi megemlékezést Pásztor István ny. ezredes, régióvezető tartotta, majd felszólalt dr. Benkő Tibor vezérezredes a Honvéd Vezérkar főnöke, a rendezvény védnöke, aki a szövetség teljesítményének elismerése mellett tájékoztatást adott a Honvédség aktuális helyzetéről és a fejlődés lehetőségeiről. A Katonanemzedéki Találkozó résztvevői nyílt levélben fejezték ki szolidaritásukat a határon szolgálatot teljesítő katonákkal, melyben az elismerés szavai mellett eredményes feladatteljesítést kívántak.


A találkozó 2. napján a jelenlévők megemlékeztek a Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójáról, majd katonaszakmai és a szociális és érdekvédelmi tevékenységet segítő kérdésekről szóló tájékoztatók hangzottak el.

Magyar Erzsébet a BEOSZ Iroda munkatársa két videóval kedveskedett a találkozó résztvevőinek és honlapunk minden olvasójának. Az első az eddigi 24 találkozó történéseit foglalja össze, a második a mostani, jubileumi rendezvénybe enged betekintést.

Forrás: www.beosz.hu

(Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége)