Rádió P - A polgárőr rádió - A mellrák elleni küzdelem jegyében gyalogoltak Mórahalmon

foto1
foto1
foto1
foto1
foto1

Időkép

Országos Polgárőr Nap

Hatékonyan működik együtt a polgárőrség és a rendőrség Sopronban

Fodor Tamás, a XXII. Országos polgárőr napnak helyszínt adó város, Sopron polgármestere köszöntötte a mintegy ötezer résztvevőt, akik tizenkilenc megyéből érkeztek az eseményre, hangsúlyozta, hogy városukban is hatékonyan működik együtt a polgárőrség és a rendőrség.

Bővebben...:

Polgárőr Akadémia

Polgárőr Akadémia 9

Elégedett oktatók és hallgatók

Bővebben...:

Polgárőr Akadémia 8

Továbbra is kedvenc a kommunikációs tréning.

Bővebben...:

A mórahalmi Kistérségi Egészségügyi Központ második alkalommal szervezett figyelemfelhívó akciót a mellrák elleni küzdelem hónapjában.

A Mórahalom központjában felvonuló résztvevők rózsaszín kiegészítőkkel szerették volna minél szélesebb körben tájékoztatni a nőket, hogy figyeljenek magukra, szeretteikre, végezzenek önvizsgálatot és ne féljenek orvoshoz fordulni.

A rendezvény útvonalát a mórahalmi polgárőrség biztosította, valamint a polgárőr hölgyek is részt vettek a rendezvényen – mondta Sárközi László elnök

Kép: Sárközi L.

Copyright © 2017 Rádió P - Jogában áll hallgatni!  Rights Reserved.