Hiba
  • A sablon ehhez a megjelenítőhöz nem érhető el. Kérjük, forduljon webhelyünk adminisztrátorához.

Színes

100 település 100 polgárőrsége (+fotók)

Polgárőrök értékelték a 100x100 Biztonság programot2013. 08. 31-én, Kiskunfélegyházán rendezték meg az Országos Polgárőr Szövetség által, az év elején indított 100x100 Biztonság nevű bűnmegelőzési program közép-magyarországi értékelését.

 

A program súlyát már az is mutatta, hogy kik jelentek meg, és hol lett megtartva. A kiskunfélegyházai polgármesteri hivatal csodálatos, a szecessziós stílust és a népi motívumokat egybeolvasztó dísztermében ott volt Papp Károly országos rendőrfőkapitány, dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, valamint a program minden regionális stratégiai partnere, Budapest, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megyék rendőri, polgárőri és önkormányzati vezetői.

 

Mint ismeretes, a 100x100 Biztonság bűnmegelőzési mintaprogram Magyarország száz, az átlagtól eltérő közbiztonsági kihívásokkal rendelkező településén került kihirdetésre, mely a közbiztonság erősítését és a lakosság biztonságérzetének javítását szolgálja. Ezen a fórumon az érintett területek képviselői értékelték az elmúlt időszak tapasztalatait. Dr. Hegedűs György, a Budapest és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége általános elnökhelyettese hosszan mutatta be, hogy a főváros és térsége polgárőrei mit tettek a lakosság szubjektív biztonsági érzésének javítása érdekében.  Különösen a Terézvárosi és Belvárosi Polgárőr Egylet Belvárosi és Belső-központi Regionális Polgárőrség, az Erzsébetvárosi Közbiztonsági Polgárőr Egyesület, a Józsefvárosi Közbiztonsági Polgárőrség és Katasztrófavédelmi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Ferencvárosi Polgárőr Egyesület és a Vecsés Települési Polgárőr Egyesület teljesítményét értékelte.

Mint mondta, a BPSZ és tagegyesületei életében az együttműködés a szolgálatellátás alfája és ómegája. Az elmúlt hat-hét évben egyedülálló együttműködői rendszer került kiépítésre, melynek kivételessége a gyakorlati megvalósulásban rejlik. A 100x100 Biztonság program előkészítése során külön intézkedésre nem volt szükség, a szolgálatszervezés az elmúlt évek gyakorlatának és a BPSZ elvárásainak megfelelően történt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a programnak egységes, központi kommunikációja, marketingje gyakorlatilag nincs. A résztvevő egyesületek – lehetőségeik függvényében - saját maguk határozták meg célcsoportjukat valamint a kommunikációs csatornákat. A veszélyeztetett korosztály „megszólítása” tekintetében a fiatalok esetében várható komolyabb eredmény, melynek legfőbb eszköze az internet, azon belül is a közösségi oldalak nyújtotta gyakorlatilag korlátlan lehetőségek kiaknázása.

Dr. Hegedűs György, a BPSZ elnökhelyettese értékeli a fővárosi polgárőrök  100x100 Biztonság projektben nyújtott teljesítményétDr. Hegedűs György hangsúlyozta, hogy az esélyegyenlőség biztosításában, az etnikai problémák segítésében az interiorizáló modellt alkalmazták, melynek egyik fő célkitűzése, hogy a polgárőr egyesületek az önkormányzatok esélyegyenlőségi tervének nevesített és valódi feladattal rendelkező szereplőjévé váljanak. „Egyesületeink nem etnikai alapon, hanem közös elvek és közös érdekek mentén szerveződnek. Az állampolgárok etnikai hovatartozására nézve adatot egyetlen egyesületünk sem gyűjt és nem kezel, a felvételi eljárásnál sem pozitív, sem negatív diszkriminációt nem alkalmaz. Az etnikai jellegű problémák kezelésében, a multikulturális környezettel kapcsolatos programokban legfeljebb együttműködőként veszünk részt. Az előadó kiemelte. Az elmúlt években jelentősen megnövekedett a különböző sport- és kulturális rendezvények biztosításában való polgárőri részvétel iránti igény. A főváros földrajzi elhelyezkedéséből és a társadalomban elfoglalt helyéből adódóan nem csak a helyi, hanem az országos rendezvényeknek is legfőbb helyszíne lett. Például a kerékpáros felvonulást, az állami ünnepségeket, a Sziget Fesztivált, és az EU soros elnökség biztosítását hozta fel.

Elismerést érdemlő területnek minősítette a szolgálatellátás, az aktív tagok arányát, az együttműködői rendszer magas színvonalát, de legfőképpen a lakossági, intézményi és együttműködést. Javítani valónak tartotta a program egyes részfeladatainak dokumentálását, a tapasztalatok közös feldolgozását, valamint a józsefvárosi egyesület tevékenységének, színvonalának javítását.

 

Ezután több megyei és az egyesületi polgárőr vezető is beszámolt a program eddigi eredményeiről, a feltárt problémákról, hogy interaktív módon segítsék elő a még szorosabb együttműködést a rendőrség a polgárőrség és az önkormányzatok között.

 

Papp Károly országos rendőrfőkapitány megköszönte a Polgárőrség munkáját és megfogalmazta a polgárőrség iránt támasztott jövőbeni elvárásokat. A polgárőrök szerepét értékelve elmondta: „nagyon fontos az, hogy mint mondanak a polgárőrök a közrendről és a közbiztonságról. Hisz a szürke hétköznapokban, éjt nappallá téve, esőben, hóban, napsütésben, részt vesznek az adott település városrész közrendjének, közbiztonságának a fenntartásában. Ezért nagyon fontos információs csatorna a polgárőrség a rendőrség, illetve a rendvédelmi szervek irányába. Mi rendőrök azt tapasztaljuk, hogy nagy bizalommal fordulnak a polgárok azokhoz, akik a polgárőrségben látják el a munkájukat.” A főkapitány a rendőrség folyamatos szakmai támogatásáról biztosította a polgárőrséget, valamint bejelentette, hogy az ORFK hamarosan kettőszáz darab kerékpárral segíti a programban résztvevő települések munkáját. „A rendőrség számára a legfontosabb értékmérő az állampolgárok véleménye a közrendről, közbiztonságról, melyért mindhárom stratégiai partnernek folyamatosan tennie kell” – mondta Papp Károly országos rendőrfőkapitány.

 

 "Biztosítani kell a bűnmegelőzési programoknak a folyamatos pénzügyi forrást" mondja dr. Hatala József a NBT elnökeDr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke ismertette a jelenlevőkkel, hogy az állam miért hozta létre a tanácsot, kik működnek közre benne, mi a feladata és mit várnak el a működésétől. Kiemelte: a különböző bűnmegelőző programokat, projekteket úgy kell kialakítani, hogy azok éveken át tudjanak működni. Külön kiemelte:„jelen pillanatban a bűnmegelőzési munka egyik hátulütője és nehézsége, hogy nincs kiszámítható forrása. Több remek program zajlott vagy zajlik Európa Uniós forrásból, de az meghatározott intervallumra (két-három év) szól. Ez alatt szép eredményeket lehet elérni, de ahogy a forrás megszűnik, pillanatokon belül az eredeti állapot áll vissza, ha nem rosszabb helyzet. Tehát, úgy gondoljuk, hogy azoknak a kiválasztott programoknak, amelyeket indítani fogunk, azoknak legalább tíz évre kell szólnia.” 

Dr. Hatala József ezen a fórumon is kinyilvánította, hogy az állam számít a polgárőrségre, számít a polgárőrök munkájára, tapasztalatára, tudására. Épp ezért az Országos Polgárőr szövetségnek helye van a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsban.

 

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke elmondta, hogy a 100x100 Biztonság program céljai közt szerepel az egyesületek létszámának növelése, valamint a rendőr-polgárőr közös szolgálatok intenzitásának elősegítése. „A bűncselekmények megelőzése érdekében a közterületi jelenlét az egyik legnagyobb visszatartó erő!” - hangsúlyozta az elnök, majd megfogalmazta, hogy a visszajelzések alapján megállapítható, hogy a program sikeresen fut.

 

 A Kiskunfélegyházán megtartott értékelő fórum az első állomása volt az országjáró értékelésnek, a következő szeptember 14-én lesz, ahol a dunántúli megyék képviselői mondhatják el észrevételeiket, tapasztalataikat a rendőri és polgárőri vezetőknek.

 

A lenti képekre kattintva megnézheti azokat nagyobb méretben is: